Sárkeszi polgármesterének köszöntője

Szeretettel köszöntöm Sárkeszi község honlapján!

A következő oldalakon megismerkedhet a 612 fős település múltjával ésjelenével. Az Önkormányzat felépítésével, a civil szervezetek munkájával. Egy olyan településsel, ahol az összefogás már évek óta példaértékű, és ez tükröződik rendezvényeinkben is. Bemutatjuk a község látnivalóit, értékeinket. Betekintést adunk a Képviselő-testület rendeleteibe, a település közéletébe, a jövőre vonatkozó terveinkbe. A hivatalban kik dolgoznak, és milyen ügyeket intéznek, ha a lakosságnak szüksége van segítségre.

A település bemutatása

Sárkeszi település Székesfehérvártól nyugatra, a Sárrét dél-keleti peremén helyezkedik el. A megyeszékhelytől 15 km-re található, Sárszentmihály és Nádasdladány között. Nevét a honfoglalás kori „Keszi” törzsről kapta, sok – sok más településsel együtt, pontosan 36 település viseli nevében a „Keszi” nevet, határon innen és túl. Büszkék vagyunk arra, hogy 2006-ban megrendeztük a Keszi találkozót, ahol sok – sok település vett részt, és mélyítettünk el barátságokat, és ismertük meg egymás hagyományait, kultúráját.

Önállóságát 1991-ben kapta meg, először Sárszentmihállyal, majd Nádasdladánnyal és jelenleg Úrhidával tartunk fenn körjegyzőséget, amely jól működik.

Farkas Gyuláné polgármester


WEBDESIGN